Nem vagyok valami jó passzban, és mivel nem tudom most kinek elmondani, inkább leírom.
Itthon ülök egyedül, és nézem a disznóólat magam körül. Nem élek, egyedül, nem egyedül gyártottam. De valahogy úgy érzem, mindig rám marad az eltakarítás.
Nézem, és töprengek, mit csináljak. Nem akarok ilyen környezetben lenni, de nem akarok itthon sem lenni. Szeretnék elmenni valahová, ahol emberek között lehetek, ahol esetleg megismerkedhetek valakivel. De nem lehet, mert itt áll előttem a nagytakarítás, amit valahogy csak én csinálhatok meg.
Persze a takarítás csak egy álca, egy kellemetlen nyűg. Az igazi gond az, hogy nincs párom és nem tudom, hogyan törjek ki a magányomból. Már évek óta nem találom az utat kifelé, és most nagyon nyomaszt. Barátaim sincsenek. Illetve, csak akkor, ha hívom őket, ha szervezem, hogy találkozzunk. Persze, amikor kellenének, nem elérhetők. Magától csak az keres meg, aki a legmesszebb él és akivel nem találkozhatok.
Nem tudom mit tegyek, de ez az érzés most igazán pocsék.
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: